Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszámoló a nyári programokról - Kicsike tábor iskolakertecskében

2016.08.29

Beszámolócska a táborocskáról az iskolakertecskében

Mielőtt még bármibe is belekezdenék: a kicsinyítés magyarázata az, hogy az egész tábor 27 órát tartott, ami még egy nagyobb lélegzetvételre is kevés idő, nemhogy a túlélés alapjainak elsajátítására. Ezért is szerepel az emléklapokon az „embert faragó” kifejezés a „túlélő” helyett.

Augusztus 11-én a hajnali borús idő reggel 7-re, a gyülekezés idejére esős lett. Ennek ellenére a jelentkezők szinte mindegyike nagy izgalommal jelent meg a sportcsarnoknál, ami bosszúságra váltott, amikor jeleztem, hogy – egyetértésben a szülőkkel és a jósolt szebb idő reményében – másnap kezdünk.

Pénteken nem volt okunk panaszra: az időjárásért felelős fővállalkozó napsütést rendelt el. A kétperces szülői tájékoztatás után elvonultunk az iskolakert ősfás részébe. A tábor szabályainak ismertetése és az eligazítás után három fiú csapatot sorsoltunk, melyek maguk közül választottak vezetőt. A lányok mind együtt maradtak. A sátrak felállításával valamint a tábori illemhely, alias latrina elkészítésével indult a kaland. Jeleztük, ha időben és eleget szeretnének enni, akkor ezt a fázist minél hamarabb be kell fejezni. Küzdött is mindenki becsülettel, és a két táborvezető – Márton Tivadar és jómagam – kis segítségével 11 órára már „lakottá” rendeztük a terepet. Arról már terjengtek pletykák, hogy az ebédért küzdeni kell, de hogy a tűzifáért, az 1 szál gyufáért, sőt, még a kanálért is, azt senki sem tudta. A zöldségek minden csapat részére külön-külön 7-7 helyen voltak elrejtve az iskolakert és a Cimbáld-rét közötti, higgye el az olvasó, nem kis területen. Természetesen nem vaktában, hanem jelek segítségével keresgették a csomagokat, de így sem ötperces feladat volt: hol sűrű bozótosba kellett bebújni, hol pedig a Tápión kellett átgázolni. Persze a patak átkelésére két kényelmesebb? lehetőséget is biztosítottunk: egy kötelet fölötte és egy akácrudat  ugráshoz. Jelentem a kedves szülőknek, hogy mindegyiket kipróbálták, és senki sem maradt szárazJ – aki nem a kötélről pottyant a vízbe, az a rúdról csúszott bele, akinek sikerült szárazon átkelni a kajáért, az biztosan Tápió-vizes lett a gyufájáért vagy a kanaláért menet. Mire az ebéd elkészítéséhez érkeztünk, kellően éhes volt mindenki ahhoz, hogy ezt a feladatot gyorsan és kitűnően elvégezze: a tűzrakás sem okozott gondot, és mindegyik bográcsban ízletes krumplis hús készült felnőtt segítsége nélkül! Közben megérkezett Prepok Rita doktornő és Molnár Erzsébet, akik egy rövid elméleti és gyakorlati elsősegély oktatásban részesítették a táborlakókat. Ebéd után lazításként egy-két egyszerű, de hasznos csomót tanultak „túlélőink”, utána gyomorrázásként egy kis mozgás és önvédelmi mézesmadzaghúzás  következett. Ekkor már azzal a gonddal küzdöttünk, hogy nyakunkon volt az este, úgyhogy a tábortűzhöz való fagyűjtéssel és a körötte előadandó műsor elkészítésével, ja, meg a vacsorával (szalonnasütés) igencsak bele kellett húznunk. De ez is összejött: mire sötét lett, mindenki jóllakottan és izgatottan várta a tábortüzet, ahol mindkét táborvezető és a táborlakók is magukra ismerhettek az előadásokban. Elhangzott egy-két népdal is – örömmel tapasztaltam, hogy mindenki bekapcsolódott; és bizony ordítottunk is sokat, kórusban, mert ugye minden előadást meg kellett köszönni, és hát az éjszakai „sétácskára” induló csapatokat is bátorítani kellett. Minden egyes „szörvájvör” (túlélő ángolosan) ajándékot kellett vigyen a Cimbáld-rét szellemének, és cserébe ő is kapott ajándékot. Előtte természetesen kellő hanglejtéssel és sejtelemmel meghallgathatták a Cimbáld-rét legendáját, ami nem éppen bátorsággal töltötte el a résztvevőket. Volt ám olyan, aki megfontoltan nem is indult útnakJ Akik viszont igen, azok mind szerencsésen visszaérkeztek a lobogó tűzhöz a sötét éjszakából. Az éjszaka maradék kis része nyugodtan telt, hála az őrségünknek, akik viszont reggel zombikként jártak-keltek közöttünkJ

Másnap gyors reggeli, táborbontás, még egy nappali séta a szellem székhelyére fotózással, és 11-kor mindenki hazaindult. (Ezek után egy-két helyről még annyit hallottam vissza, hogy volt, akihez azért nem lehetett szólni, mert egész nap aludt, volt akihez meg azért, mert egész nap beszélt). Aki részletesebben is kíváncsi a történtekre, az kérdezzen meg egy táborozót vagy látogasson el az iskola „fészbúk” oldalára.

A gyerekek és a táboroztatók nevében köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segített, mert nélkülük nehéz dolgunk lett volna egy ingyenes tábor megszervezésével: a Kis Szatócs vegyesboltnak, Kun Károlynénak („Kati boltja”), Kun Zoltánnak, Molnárné Erzsébetnek, dr. Prepok Ritának, a Tápióság Pékségnek és végül, de nem utolsó sorban Magda Lászlóné Marika néninek, iskolánk vezetőjének.

Gyermekeinkben megvan a vágy, hogy kibontakozzanak és bizonyítsanak. Ezt manapság sajnos legfőképp a számítógépek előtt ülve próbálják megtenni, aminek nem sok köze van az udvaron, utcán és távolabb lüktető való világhoz, és ami inkább tesz elszigeteltté, agresszívvé, embertelenné. Beszélgetni, alkotni egymás nélkül nem lehet, s e tábor talán ízelítőként szolgálhatott ahhoz, hogy ezt megértsék és fontosabbá váljanak a személyes kapcsolatok és a természet világa a virtuálissal szemben.

Bekech József tanár

5.-keptabor---cimbald-ret-kozos-foto.jpg